KMÉM Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom - Pax Romana






Lakos Alapítvány

A kárpátaljai magyarság helyzete a mai Ukrajnában

Időpont: 2016. január 22. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Am Tabor plébánia

Cím: Bécs, 2. kerület, Hochstettergasse 1. (Csengő: Pfarrcafe)

Az este vendége Popovics Pál – Munkácson élő középiskolai tanár, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke, a Lakos Alapítvány önkéntes munkatársa – Ukrajna jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről tart előadást…

tovább...

Harmadik alkalommal adták át a Magyar Kultúráért Kárpátalján Alap támogatását

"Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke adta át a díjakat a rovásírásverseny győzteseinek és a felkészítő tanároknak valamint a Lakos Alapítvány ösztöndíjasainak is. Beszédében elmondta, hogy a rovásírás az egyik legősibb hagyatékunk, s fontos, hogy hagyományápolás céljából térségünkben is népszerűsítsék azt. Annál is inkább, mivel az egyik legnevesebb rovásírás-kutató - Forrai Sándor - munkácsi származású volt. Ő állította össze a rovásbetű-gyűjteményt. Kárpátalján a cserkészekkel tízéves korukban ismertetik meg az ősi magyar betűket, s immár hat éve rendeznek versenyt is. Vannak lelkes pedagógusok, akik fakultatívan tanítják meg a gyerekeknek a rovásírás fortélyait - ők részesültek most jutalomban, illetve azok a gyerekek, akik jó teljesítményt értek el korcsoportjukban."

http://www.ferences.hu/hirek_038-2015.php

Újdonságok a Lakos alapítvány honalpján

http://lakos.kmem.at


Böjte Csaba testvér Bécsben - 2015 február 21. szombat

DSC_2954
Csaba Testvér ezen az estén beszél árváinak elmúlt évéről, melyre mindenkit szeretettel hívunk. Tulajdonképpen nem csak a KMÈM által felvállalt négy gyerek részére gyüjtünk hanem a többi bajbajutott erdélyi gyermeknek is. Ezidőszerint összesen 2380 gyerek áll a Szt. Ferenc Alapítvány támogatása alatt, összesen több mint 80 intézményben. Eddig több mint 5000 gyerek lett gondozva, nevelve az Alapítvány által az elmúlt 22 évben. Erről a munkáról, az ő sorsukról halljuk CsabaTestvér beszámolóját ezen az estén....


Időpont: 2015 február 21-én szombaton 18 órakor
Helyszín: Am Tabor Plébánia közösségi termében. (Bejárat a 1020 Wien Alliiertenstr. 2 Pfarrsaal-Alagsor)

tovább...

Visky András: „Júlia – Párbeszéd a szerelemről” című monodrámája

Pasted Graphic
A Collegium Hungaricum nagytermében


2015 március 19-én csütörtökön este 19:00 órai kezdettel
bemutatásra kerül

Visky András: „Júlia – Párbeszéd a szerelemről” című monodrámája

Dér Denisa előadásában

Rendező: Dér András.


A "Júlia – Párbeszéd a szerelemről" című monodráma a szerző családjának tragikus sorsát mutatja be. Édesapja Magyarországon képzett református lelkész, aki fiatal feleségével a második világháború után Magyarországról "átszökik" Erdélybe, hogy a nyáját szolgálja. Az 1956-os ideológiai tisztogatás következményeként 22 év börtönre ítélte őt a román kommunista diktatúra. Nem sokkal később feleségét, Júliát hét gyermekével kitelepítik a Duna-delta Gulágjába. Azt sem tudja, hogy férje él-e még. Júlia az emberpróbáló helyzetben is a szerelemről és a hűségről ad tanúbizonyságot. Hűséges marad Istenhez, férjéhez és a magyarsághoz.

A Collegium Hungaricum termét a Balassi Intézet ingyen bocsájtja rendelkezésünkre. Az előadás tiszta bevételével a KMÈM Lakos Alapítványa a kárpátaljai magyar egyetemisták ösztöndíjalapját támogatja.


Helyfoglalás Szemerédiné Ilonánál: Mobil: 0699/11839281 Az előadásra jegyek elővételben is kaphatók. Jegyár: 15,- Euro, átutalás Ausztriából...BLZ 11000 Kto Nr. 11710312700
Európai Unióból...SWIFT/BIC Kode: BKAUATWW IBAN Kode: AT601100011710312700.
Kérjük az átutaláson feltüntetni a nevet, a jegyek számát. Esetleges adományokat a fenti célra
köszönünk a diákok nevében is.

Tisztelettel Szemerédi Tibor

tovább...

KMÉM - Adventi Rekollekció

varga

A KMÉM idei, 2013-as december 8-i rekollekciójának keretében dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus egyetemi tanár tartott négy előadást az életvezetés etikájáról.

A mintegy 40 főnyi résztvevő egyöntetű véleménye szerint nagyon tartalmas előadásoknak külön hangsúlyt adott az, hogy az előadó lelkész férj és családapa.
Megígérte, hogy az elöadásában általa többször felemlített ikonok jelentőségéről szivesen beszél egy külön alkalommal.

A Viszontlátásra Miklós Atya!

Lakos Alapítvány

banner_9

Kedves Hölgyem! Kedves Uram!


Bizonyára hallott már arról, hogy a KMÉM milyen sokrétű tevékenységet végez az évente megrendezésre kerülő, immár hagyománnyá vált ádventi rekollekció mellett a Lakos Alapítvány keretében.
Az Alapítvány által működtetett programok közűl engedje meg, hogy most a Kárpátaljai Ösztöndíjprogramra hívjuk fel a figyelmét!



tovább...

Adventi Rekollekció - 2013. december 7. - szombat

60395_erkolcstan_papp


Az életvezetés etikája


Kiválóan értünk a világ dolgaihoz: szakterületünkhöz, a technikához, a gyógyszerekhez, a bankkártyához – de mintha az életvezetésünkhöz nem értenénk. Kiváló szakemberek is tétován vezetik az életüket, nehezen hoznak döntést, nem tudják a talpra állás lépéseit… Az előadások az életvezetés etikáját szeretnék egy „vázrajzban” összefoglalni, az életvezetés „credóját”, rövid összefoglalását felvázolni – amit aztán kinek-kinek a saját élethelyzetében kell megtölteni tartalommal.

Tervezett napirend:

9:30 -10:00 Megnyitó, reggeli ima
10:00-11:00 I. Az alapdöntés és az életdöntések meghozatala
11:00-12:00 II. A jó életstílus kialakítása
12:00-13:30 Ebédszünet
13:30-14:45 III. Az életvezetés elrontása: a lecsúszás fázisai
15:00-16:00 IV. Talpra állás a mélypontról: az erkölcsi feltámadás lépései
16:00-17:00 Ima, gyónási lehetőség, csendes elmélkedés
17:00 Záró zsolozsma

Helyszín: AmTabor plébánia nagyterme, Hochstettergasse 1, 1020 Wien


Az előadó:
Dr. Papp Miklós 1972-ben született Nyíregyházán. Teológiai tanulmányait Budapesten végezte, 2002-ben védte meg morálteológiai disszertációját. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola morálteológiai tanszékének a vezetője, ugyanott a Családteológiai Intézet vezetője is. Szívügye az erkölcsi nevelés, az életvezetés etikája, a családteológia, a keleti etika. 1997-ben szentelték görög katolikus áldozópappá, jelenleg Budapesten parókus, esperes. Felesége és 3 gyermeke van.
Ebédet – székelykáposzta - előzetes megrendelés alapján tudunk biztosítani. Ára 7,00 €
Gyermekekre felügyeletet biztosítunk, de kérjük őket külön bejelenteni.
Jelentkezés telefonon: 01 2719938 Hochbaum István és Enikő

Csaba Testvér hagyományos februárvégi látogatása Bécsben

csaba_t

A Lakos-Alapítvány több mint tíz éve került kapcsolatba Böjte Csaba OFM Déva-i Szt. Ferenc Alapítványa által működtetett árvaházaival.

A Hochbaum házaspártól származott az ötlet, hogy Csaba Testvér kezdeményezését támogassa az Alapítvány. Akkoriban itt Bécsben ugyanis a Mauer-i osztrák plébania közössége támogatta az akkor még csak Déván működő árvaházat.
A Lakos Alapítvány által beindult adakozási akció révén az utóbbi években rendszesen sikerült évi mintegy 10.000 Eurót összegyüjteni, melyet Csaba Testvér hamarosan rendszeressé váló február harmadik hétvégére eső látogatásai során szoktunk neki átadni…

tovább...

Böjte Csaba testvér idén is Bécsbe látogat

bojte_csaba
Böjte Csaba testvér és a Role együttes Bécsben


2013. február 23. szombat, 19:00
AmTabor plébánia nagyterme, Hochstettergasse 1, 1020 Wien

Böjte Csaba testvér beszámolója a dévai Szt. Ferenc Alapítvány jelenlegi helyzetéről.

2013. február 24., vasárnap 11.00
Német-Lovagrend Temploma
Ifjúsági szentmise Csaba testvérrel. A szentmisén gyűjtés rendezünk a ferences alapítvány (dévai gyerekek) részére