Csütörtöki imaóra - június 10.
“Uram, minden mérték fölött jó vagy, mert nemcsak tevékennyé és alkotóvá formáltál,
de megadod ehhez a szükséges eszközöket is." (Kolumbusz Kristóf)
Kedves Testvérem!
Kolumbusz Kristóf eme gondolatát olvashatod minden Lélek-mailek üzenet alján. Az Ùr Téged is "alkotóvá" formált és valamiért Bécsbe vezérelt és ha ezt a levelet olvasod, akkor hozzánk, az Ificsiportba, vagyis a Bécsi Magyar Egyházközség Ifjúsági Csoportjába is elküldött.
Most arra kérünk Téged, hogy gondolkozz el rajta, hogy miként kerültél kapcsolatba közösségünkkel, miért jársz, vagy jártál közénk. Vizsgáld felül, hogy mit kaptál az Ùrtól ezen közösség tagjai által és mit adtál azon testvéreidnek Krisztusban, akikkel itt megismerkedtél. Továbbá fogalmazd meg, hogy most miért nem tudsz, esetleg nem akarsz részt venni közös találkozásainkon.
Az imaórákon részt vevők létszámának jó ideje tapasztalható megcsappanása ugyanis elgondolkodtató és (véleményünk szerint) szükségessé teszi az imacsoport létének, céljának, közös alkalmaink tartalmának megvizsgálását, megfogalmazását, szükség esetén új alapok vetését.
Ehhez számítunk a TE aktív közreműködésedre, véleményedre, ötleteidre, hogy "szükséges eszköz" lehess az Ùr kezében közösségünk javára!
A közös gondolkodáshoz kiindulópontként szolgáljanak tavaly ősszel megfogalmazott alapelveink, melyeket a zenecsoport honlapján olvashatsz:
http://zenecsoport.com/download/imaora_projektterv.pdf.
Szeretettel hívunk és várunk tehát Téged is, aki velünk együtt fontosnak tartod az imacsoport megújulását
június 10-én csütörtökön este 20 órától
a Szent István Otthonban (Döblergasse 2. 30/b),
hogy - eddigi tapasztalatainkat latba vetve - imádkozva és a Szentlélek segítségét kérve gyümölcsözö gondolatok és azt követö tettek szülessenek Isten dicsöségére és Mindannyiunk javára !
Ha nem tudsz eljönni erre az imaórára, de szeretnél részt venni a közös munkában, kérünk, e-mailben vagy telefonon jelezzed ezt!
Szeretettel: Livi és Ági