KMÉM Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom - Pax Romana






FIGYELEM - Csütörtök Imaóra - szent óra

Kedves Barátaim!

FIGYELEM: Ezen a héten a csütörtök esti imaóra helyszíne a Német Lovagrend Temploma (Deutschordenskirche, Singerstrasse 7, 1010 Wien), idöpontja szokás szerint este 8 óra!Kérlek legyetek pontosak, hogy idöben elkezdhessünk az imádságot, amely 9 órától szentségimádással folytatódik.

Szó szerint imaórát, pontosabban Jézus szenvedésének tiszteletére szent órát tartunk a templomban.

A hagyomány szerint Alacoque Szent Margit-Máriától maga az Ùr Jézus kérte, hogy szenvedéseit csütörtök esténként vele együtt imában élje át újra, este 11 és éjfél között. Látomásaiban többször találkozott Jézussal, ill. Jézus lángoló, lándzsával átdöfött Szívével, melynek vére váltságunkért ontatott. A megváltásért cserébe az ember hálátlanságot tud adni csupán, hideg elforudás és visszautasítás sokunk válasza az Ö végtelen isteni Szeretetére - mondja egy jelenés alkalmával. Jézus arra kéri Margit-Máriát, hogy legalább szívének keserü szenvedéséböl vállajon részt. Ö ezt alázattal meg is teszi, rendszeres kíséröje, szenvedésben társa csütörtökönként a Megváltónak. Ez a szent életü szerzetesnö azt a feladatot kapta, hogy Jézus Szent Szívének tiszteletét terjessze a világban.

Mi ugyan nem éjszaka csatlakozunk az Olajfák hegyén vívódó Krisztushoz, de imánkkal elkísérjük és lélekben ott leszünk Jézus oldalán, mintegy átérezve halálfélelmét. Elmélkedésünk pedig a legszentebb Oltáriszentség imádásában teljesedik majd ki.

Sok szeretettel várunk Titeket!

Àgi és Lívi